Fonte Hotel
loading...
FONTE HOTEL GYŐR- CENTRUM
 

COVID-19 tájékoztató

Kedves Vendégeink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hotel Fonte továbbra is nyitva tart.

Legfontosabb küldetésünk továbbra is a vendégeinkről való gondoskodás, melyet most a megváltozott helyzetben, a korábbiaknál szigorúbb higiéniai és biztonsági intézkedések mellett valósítunk meg.  Az alábbi óvintézkedések a változó kormányzati rendelkezések és/vagy a körülmények függvényében módosulhatnak.

Általános megelőzés

Amit Mi teszünk

  • Új Health Safety szabályzatot hoztunk létre, amelyet a személyzet oktatáson sajátított el.
  • A szabályzatot a leghatékonyabb védekezés és az optimális működési szint elérésének érdekében rendszeres időközönként felülvizsgáljuk.
  • Minden munkatársunk védőfelszerelést visel.
  • A hotel egész területén tájékoztató táblákat helyeztünk el.
  • A hotel frekventált részein kézfertőtlenítőket helyeztünk ki.
  • Javasoljuk az érintés nélküli fizetést, valamint az e-mailben küldött számlákat.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, hogy a közösségi terekben mindig viseljen maszkot.
  • Kérjük, tartsa be az ajánlott 1,5 méter fizikai távolságot.
  • Kérjük, rendszeresen használja a kihelyezett kézfertőtlenítőket.
  • Kérjük, kísérje figyelemmel a szálloda területén elhelyezett információs anyagainkat.
  • Kérjük, hogy amennyiben a koronavírus bármely tünetét észleli magán, utazását halassza el.

A recepción

Amit Mi teszünk

  • Biztosítjuk a lehető legkevesebb fizikai érintkezéssel történő be- és kijelentkezés lehetőségét.
  • Részletes tájékoztatást nyújtunk az aktuális szabályokról.
  • Online és bankkártyás fizetési lehetőségek is rendelkezésére álnak.
  • A recepción is helyeztünk ki kézfertőtlenítőt.
  • A kulcsokat, tollakat rendszeresen fertőtlenítjük.
  • Rugalmas módosítási és lemondási szabályzatokat vezettünk be.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, hogy viseljen maszkot és tartsa a távolságot más Vendégektől.
  • Kérjük, hogy használják a kihelyezett kézfertőtlenítőt.
  • Kérjük, hogy a tájékoztató üzenet mellé csatolt bejelentőlapokat előzetesen töltsék ki és szkennelve küldjék vissza.
  • Kérjük, hogy érintésmentes fizetési módot válasszanak és már érkezéskor rendezzék a számlát.

A szobájában

Amit Mi teszünk

  • Szobáinkat fokozott odafigyeléssel és szakértelemmel takarítjuk és fertőtlenítjük.
  • A gyakran érintett felületeket, mint például telefon, távirányító, kilincsek, villanykapcsolók stb. fokozottan fertőtlenítjük.
  • Takarító személyzetünk védőfelszerelést visel.
  • A szobákból eltávolítottunk a papír alapú tájékoztatók többségét
  • Az ágyneműk, törölközők és textíliák fertőtlenítéséről gondoskodunk.
  • A szobák megfelelő ventilációjára fokozottan ügyelünk.
  • A takarítást követően a szobát lehetőség szerint pihentetjük.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, hogy olvassa el a kihelyezett tájékoztatókat.
  • Kérjük, hogy érkezéskor a recepción jelezze, ha nem tart igényt a mindennapi takarításra.

A reggelinél

Amit Mi teszünk

  • A reggeli egyeztetett időpontban zajlik, előzetes megbeszélés alapján.
  • Az asztalokat és székeket egymástól 2 méteres távolságban helyeztük el.
  • Minden vendég után fertőtlenítő takarítást végzünk.
  • Felszolgáló személyzetünk maszkban és kesztyűben állnak rendelkezésére.
  • Az ételek elkészítésekor a konyhai személyzet a legszigorúbb higiéniai előírásoknak tesz eleget.
  • Reggelijét kérésére felvisszük a szobájába.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, előre jelezze, hogy mikor és mit szeretne reggelizni.
  • Kérjük, folyamatosan viseljen maszkot, azt csak étkezéskor vegye le.
  • Kérjük, használja a kihelyezett kézfertőtlenítőt.
  • Kérjük, csak szabad és fertőtlenített asztalnál foglaljon helyet.
  • Kérjük, lehetőség szerint a szobájában fogyassza el reggelijét.

A közösségi terekben

Amit Mi teszünk

  • A gyakran érintett felületeket, mint például pult, asztalok, kilincsek, lobby bútorok stb. rendszeresen fertőtlenítjük és szellőztetjük.
  • A közösségi terekben is kézfertőtlenítőket helyeztünk el.

Amit Öntől kérünk

  • Kérjük, jelezze, ha bármilyen extra takarítás szükségességét érzi.
  • Kérjük, hogy a közös terekben és folyosókon mindig viseljen maszkot.
  • Kérjük, használja a kihelyezett kézfertőtlenítőket.
  • Kérjük, ügyeljen a távolságtartásra.
Utoljára frissítve: 2021. március 11.
online foglalás